Spoilermentes összefoglaló következik többnyire szuper filmekről (na jó, nem teljesen, a 2001: Ürodüsszeiától nem lehet spoilermentesen megmenteni senkit). Ha valakit csak egy szubjektív ajánló érdekel a hátralévő lezárásos estékre, görgessen a végére.

Összességében nagyon ritkán nézek filmeket, de van 3 típusú film, amit néha mégis:

1. látvány- és akcióorgia (agyatlan, mint például a Halálos Iramban széria, vagy kosztümös, mint a Gladiátor);
2. csavaros történetek csavaros karakterekkel és pörgős szövegekkel (főleg Guy Ritchie és Tarantino);
3. többé-kevésbé igaz történeteken, valóságon alapuló filmek (mint a Phillips-kapitány).

Mivel ilyenekből azonban nem sok pörög a köztudatban, és moziba is ritkán érkeznek(-tek), ezért egy ideje az IMDB top 250 listára hagyatkozom, mert ezek valahogy kiállták az idő próbáját, és hátha... (az IMDB egy internetes filmes adatbázis, nagyjából mindenről ami film.) Nemrég eljutottam arra a pontra, hogy kipipáltam a legjobb 100-at. Tekintve, hogy ehhez hány évre volt szükség, a 250-ig úgy saccolom 20-30 év múlva fogok csak eljutni, így - az addigra kezdődő szenilitást kicselezve - leírom, hogy mit tapasztaltam (nehogy véletlenül elfelejtsem és újra megnézzem mondjuk a 2001: Űrodüsszeiát). És talán arra is jó, hogy ötleteket adjon az olvasónak a hátralévő lezárásos estékre.

Minden ami innentől jön teljesen szubjektív, és csak azokról a filmekről írok, amelyeket nem adnak minden ünnep alkalmával a tévében (pl. Indiana Jones, Gyűrűk Ura, Keresztapák, szuperhősfilmek, Pixar animációk).

Charlie Chaplin

A top 100-ban 4 darab Chaplin film szerepel, ami szerintem pontosan 4-gyel több a kelleténél. Ki lehet bírni, sőt, “A kölyök” már-már jó, de talán azért is érzem ez utóbbit jónak, mert csak 53 perc, így nem akadt ki az ijesztően-természetellenes-némafilmes-gesztikulálás-mérőm. Hatalmas ikon és újító Chaplin, ő rendezte, írta, főszerepelte, néha még a zenéjét is ő szerezte a filmjeinek, de ugyanazt a karaktert hozza mind a 4 filmben, ami bár emlékezetes, de kicsit mindig is értelmezhetetlen volt számomra. Filmtörténeti jelentőségük elvitathatatlan, de mai szemmel, nekem nem nagyon nyújtottak élvezeti értéket. A kölyökben talán az az érdekes még, hogy 100 éves, amibe azért kicsit furcsa belegondolni, az idősebb szereplői valamikor a 1848-as forradalom és szabadságharc idején születhettek.

Stanley Kubrick

3 film a top 100-ban. A két korábbi, “A dicsőség ösvényei”, és a “Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni” szerintem zseniális, hiába fekete-fehér (igazából szürkeskálás) filmek, és a második esetben hihetetlenül béna a cím, az első pillanattól a képernyőhöz szegez a feszültség: az emberi gyengeség és gyarlóság örökérvényű történetei.

Kubrick 3-adik filmje nem mondom, hogy emberiség elleni bűntett, mert a maga idejében korszakalkotó volt, amiből számtalan sci-fi táplálkozott, de mai szemmel egy kínzással felért végignézni: 2001: Ürodüsszeia. Kubrick szakított az emberi történetekkel, és a látványra helyezte a hangsúlyt, viszont míg 1968-ban látványos volt 30 perceken keresztül bécsi keringőre keringő űrhajómaketteket nézni, mára totálisan élvezhetetlen. Az összes párbeszéd ráfér egy A4-es lapra, nagyjából semmi, SEMMI sem történik, az a kicsi ami történik, az pedig érthetetlen az alapjául szolgáló novella elolvasása nélkül. Ha még egyszer meg kellene néznem, egészen biztos, hogy leolvadna az agyam. A tanulság az összes filmkészítőnek: nem érdemes csak a látványra építeni. A tesóm summás összefoglalójával fejezem be a film ekézését:
“- Főnök, van 100 speciális effektünk és színszűrőnk, melyiket rakjuk a filmbe?”
“- Igen.”

Távol-keleti filmek

Nagyon sok hollywoodi történet alapszik klasszikus japán és koreai filmeken, például a 7 mesterlövész a 7 szamurájon. Ezek közül több is szerepel a top 100-ban, a személyes kedvencem a Harakiri volt. Hiába 2.5 óra, hiába lassúak a párbeszédek és a képek, ez egy mestermű. A feszültség az első pillanattól az utolsóig a képernyő előtt tart, még az állóképeket is csak bámulja az ember, egy-egy percnyi csöndben több mélység van, mint az Adam Sandler életműben. Minden bosszúfilmek ősatyja. 10 pont.

Animék

Japán mesefilmek, amelyekben senki sem néz ki japánnak. 4 darab a top 100-ban. Kicsit tartottam tőlük, mert a Dragon Ball óta nem láttam hasonlót, és felemásak is lettek az érzéseim: 2 nem nagyon tetszett, 2 viszont nagyon. A Spirited Away egészen megdöbbentő, beszippant egy leírhatatlan fantáziavilágba, kb. ilyennek képzelek egy LSD-tripet. A “Your Name” messziről nézve is egy tök jó történet, szépen megrajzolva, de minél többet gondolkodtam rajta, annál mélyebb mögöttes jelentést véltem felfedezni benne, még napokkal később is bevillant a legelső mondat: “Néha csak úgy könnyezem”. Azt hiszem, ez a film járt a legtöbbet a fejemben.

Bollywood

3 darab indiai film szerepel a top 100-ban, melyektől kimondottan rettegtem. Mint kiderült, nagyon sok közös van bennük: 2.5 óra fölötti játékidő, indokolatlan musical betétek szigorúan csak az első 1 órában, és a főszereplő, Aamir Khan... mindháromban. Aamirt az együtt töltött közel 9 óra során egyébként kimondottan megkedveltem, már-már mintha barátok lennénk. Minden előítéletem ellenére: ezek a filmek fantasztikusak! Ne tévesszenek meg senkit sem a borítók, sem a trailer-ek, sem kiragadott jelenetek, pláne ne más, nevetséges bollywood-i filmekből kiragadott jelenetek. Ezeknek óriási szívük van, mosolyogva, végtelen jó érzéssel áll fel az ember. A Dangal bármelyik hollywoodi blockbuster mellett megállja a helyét (a Disney is részt vett benne), míg a “3 idióta”, az idétlen cím ellenére egy nagyon fontos témát jár körbe nagyon szerethető karakterekkel, néha kicsit bugyuta, de szórakoztató módon: Légy jó abban amit szeretsz csinálni, és a siker üldözni fog. Ha másoknak akarsz megfelelni, garantáltan tönkreteszed az életedet. Azt hiszem ez az egyetlen film, ami vígjátékként szerepel a top 100-ban, mivel teljesen más kultúrából érkezik, egészen más, mint a tucatszámra gyártott amerikai rom-kom-ok, meg Adam Sandler filmek, de szerintem emlékezetes is, tanulságos is és szórakoztató is.

Régi filmek (1950 előtti, főleg fekete-fehér), úgy általában

Eltekintve a Chaplin filmektől, nagyon-nagyon pozitívan csalódtam. Az összes thriller és krimi ősei: a “12 dühös ember”, a legizgalmasabb film, amit valaha láttam; “A vád tanúja”, a második legizgalmasabb film, amit valaha láttam; és a legkorábbi igazi krimi a listán, 1931-ből az “M”, amit elképesztő azzal a tudattal nézni, hogy amikor ezt leforgatták Németországban, még nem tudták, hogy lesz második világháború, és ugyanolyan irodákkal kombinált plázákban dolgoztak az emberek, mint manapság, miközben szülőfalumba csak 25 évvel később vezették be az áramot.

A valóság

Van néhány film, ami valós és nagyon fontos problémákat jár körbe, több ilyen kellene. Capernaum - a szíriai háborús menekültek kilátásai a környező befogadó országokban, szívszorítóan megdöbbentő film. Paraziták - hasonló kilátások Kínában, amihez nem kellett háború, csak kommunizmus, mellbevágó. City of God - a magától értetődő bűnözés a Sao Paolo-i nyomornegyedekben, amihez kapcsolódóan elsőkézből is tudok pár durva sztorit egy Sau Paolo-i barátom nyomán. “Mások élete” - ha valaki szeretne betekintést nyerni a szocialista blokk biztonsági ügynökségeinek és a megfigyeltek hétköznapjaiba, akkor ezt nem fogja tudni letenni. Végül egy másik téma, és az egyik kedvencem: Whiplash - milyen megfeszített munka kell ahhoz, hogy valaki nem pop-kulturális területen jusson a csúcsra: ha megnézed, tudom milyen zenét hallgatsz pár napig.

Zenés filmek

“Singing in the rain”, a nagy klasszikus a híres Gene Kelly-vel, amit kivételesen elrettentő példának hozok fel: nettó cukormázas ripacskodás széttárt karokkal és számomra mindig is értelmezhetetlen step-tánccal 10 percenként. Képtelen lennék még egyszer megnézni. Pont ezért féltem nagyon a Hamilton-tól: egy 2.5 órás musical felvétel a Broadway-ról. És ez volt a legnagyobb meglepetés a top 100-ban: ahogy befejeztem, legszívesebben újrakezdtem volna. Egyszerűen FANTASZTIKUS! A történet, a karakterek, a színészi játék, a laza koreográfia, a rímek, és mindez egy olyan musical-ben, aminek a zenéjét mintha Eminem szerezte volna. Kötelező darab, sajnos elsősorban angol szlenget jól hallóknak és/vagy angol feliratot gyorsan olvasóknak. 

Cinema Paradiso

Egy gyönyörű olasz film, gyönyörű történettel, képekkel, színek, zenével, időutazással, üzenettel. Nem sorolható semmilyen kategóriába. Tarantino “Volt egyszer egy Hollywood”-ját hivatkozták pár éve úgy, hogy szerelmes költemény Hollywood-hoz. Nos… nekem tetszett, de pont úgy nem volt se füle se farka, ahogy azt hiszem Hollywood-nak sincs. Viszont ebben a perspektívában a Cinema Paradiso egy szerelmes költemény a mozihoz, Olaszországhoz és az élethez. Amennyire rossz a 2001 Ürodüsszeia, ez a film pont annyira jó. Márpedig a 2001: Ürodüsszeia, ha nem mondtam volna még, borzasztóan rossz (mai szemmel).

Az ajánlat

A személyes ajánlatom, a kellően diverzifikált kosár: 12 dühös ember (a legizgalmasabb krimi valaha), Cinema Paradiso (minden ami jó és szép lehet egy filmben), Hamilton (történelmi rap-musical), Hara-kiri (minden bosszú filmek ősapja), Your Name (könnyed anime végtelennek tűnő mélységgel), 3 Idiots (vígjáték hatalmas szívvel és nem bonyolult, de annál fontosabb üzenettel).

És mind az 5, ami több-kevésbé a valóságról szól és átlagos nyugati szemmel elképzelhetetlen sorsokat és életkörülményeket mutat be: Capernaum, Paraziták, City of God, Mások Élete + Whiplash!

Ha valaki kedvet kapott bármelyikhez, de nem tudja beszerezni, lehet, hogy tudok segíteni.

Rózsabimbó.