2017 október 19-én egy Hawaii-i (hogy kell ezt írni?) csillagvizsgálóban megpillantották az első csillagközi objektumot a Naprendszerben. A felfedezés helyére utalva az Omaumau, Uomouamau, Oumuamua nevet kapta, amely azt jelenti ősi hawaii nyelven, hogy előörs, lévén az első csillagközi objektum. Hogy miért is ilyen nagy szám ez? Minden aszteroida, üstökös, bármi amit a fizikusok relatíve közelről megfigyelhettek eddig a Naprendszerben, az a Naprendszer része volt. Ez viszont kívülről jött, egy másik csillagrendszerből, vagy akár egy másik galaxisból. Volt is akkoriban egy kis visszhangja, hamar kiderült, hogy egészen furcsa alakja lehet, és a legtöbb grafikus egy szivar formájú valamiként vízionálta, amibe sokan űrhajót láttak. 

Nemrég egy eléggé neves csillagász, Avi Loeb (a Harvard csillagászati tanszékének vezetője, meg még vagy 15 másik intézmény tiszteletbeli és rendes tagja) kijött egy könyvvel, melynek címe “földönkívüli”, és épp erről az objektumról, illetve a körülötte kibontakozó kisebb tudományos zűrzavarról szól.

A könyvben olvasmányosan (1 darab képlet szerepel csak benne) tárgyalja, hogy miért gondolja azt, hogy ez az objektum mesterséges objektum is LEHETETT! Amit állít, az nem az, hogy földönkívüli intelligencia által létrehozott objektumról van szó, hanem, hogy jelenleg ez az egyetlen elmélet, amely az objektum minden sajátosságát meg tudja magyarázni, minden más elmélet a statisztikai lehetetlenség határvidékére sorolható természetes objektumokkal tudja megmagyarázni.

Nem akarom elspoilerezni, olvassa el mindenki, nem túl hosszú, ízelítőként: 

(spoiler alert!)

Az objektum letért a gravitáció törvényei által diktált pályáról a Nap közelében, és bár erre lehetnek természetes magyarázatok, ezeknek semmi jelét nem találták, pedig minden teleszkóp rá meredt.

(spoiler vége)

Nagyon érdekes azonban az, hogy nagyon sokkal többet nem hallhattunk róla. Ennek pedig az az oka, hogy a tudományos közösség Avi Loeb hipotézisét nem fogadta el. Egy olyan hipotézist, amely az egyetlen volt, ami az objektum minden furcsaságát megmagyarázta. Sajnos ez a jelenség nem egyedülálló, nagyon nem. “A mi a gubanc a fizikával?” című kötet már sok évvel korábban felvetette azt a problémát, amit valószínűleg a legtöbb kutató érzékelhet ha egyszer közel kerül hozzá: a tudománymaffiát.

Nagyon fennkölt dolog a tudomány szabadságáért küzdeni laikusként, csakhogy a tudomány már régen nem szabad. Belső bilincsek kötik. Eredeti ötlettel szinte lehetetlen bárhová jutni. És ennek oka nagyon egyszerű: a pénz. A tudományban van pénz. Rengeteg adót költenek el szerte a világon arra, hogy különböző kutatási projekteket támogassanak a kormányzatok. Ennek a menete a következő: egy kutató pályáz, a pályázatát kiértékelik, jó esetben kap néhány millió eurót, és megszabott indikátorokat, amelyeket teljesítenie kell, és akkor a projektjét a végén sikeresnek bírálják el, a pénz jó helyre ment, nem kell visszafizetni. Az indikátorok a legtöbb esetben tudományos publikációk. 10-20 oldalas cikkek, amelyek tudományos folyóiratokban jelennek meg a projekt eredményeiről. Így aztán a rutinos, kiégett, pénzéhes kisebbség olyan projektet választ, és olyan projekttel pályáz, amelyben garantáltan lesznek eredmények, és így cikkek. Ezek a projektek pedig jellemzően a legkisebb ellenállás irányába mennek. Valami marginális hozzájárulás valamihez aminek nincs nagy jelentősége, de az eredmény garantált. És ez a folyamat meglehetősen öngerjesztő. Ugyanis ha valaki végigcsinált egy ilyet, akkor a pénzből tudott maga köré embereket, fiatal kutatókat gyűjteni, akiknek az eredményei az ő renoméját öregbítették, ugyanis a tudományban a legtöbb esetben kilóra mérik le a kutatót, mondd meg hány cikked van, annyit érsz. És minél nagyobb a renomé, annál nagyobb a valószínűsége további pályázatok elnyerésének, amelyeknek szintén sikeresnek kell lenniük, hogy ne kelljen a pénzt visszafizetni, azaz továbbra is a legkisebb ellenállás felé kell mozdulni, és valami nem túl eredeti, de jól marketingelhető dolgot kapargatni. Jó példa erre a Barabási és a hálózatelméleti dolgai, ha valakit érdekelnek Barabási munkáinak tételes, tudományos igényességű, kvantitatív cáfolatai, a Wikipedia oldalán találhat egy csokornyi belőle [1]. Szóval minél több a pályázati pénz, annál több pályázati pénz jön, és annál nagyobbra lehet, sőt, kell fújni valami semmit. És ezért minden új és eredeti ötletet el kell nyomni, máskülönben nem jön több pénz. Ezért toporog nagyon sok tudományterület évtizedek óta, kivéve talán azokat, amelyek megkapják a megfelelő piaci visszacsatolást, leginkább az informatika.

Avi Loeb saját bevallása szerint is nagyon jó lehetőségekhez jutott eddigi élete során, és élt is velük. Nekem úgy tűnik, hogy ő most először szembesült azzal, hogy ha nem tagozódik be valaki a kialakult kutatói buborékok szövevényes pénznyelő hálójába, akkor hirtelen nagyon sok emberrel találja szemben magát. És ennek az az oka, amit részletesen ki is fejt, hogy ha csak hipotézis szinten elfogadjuk amit felfedeztek, az jelentősen átszervezné az asztrofizikát, új tudományágakat létrehozva, hogy felkészüljünk további, hasonló objektumok alaposabb vizsgálatára. 

Különösen tetszett az a gondolata, hogy ha csak hipotézis szinten elfogadjuk, hogy ez az objektum valami földönkívüli intelligencia által létrehozott mesterséges objektum volt, az alázatra kellene hogy tanítsa az emberiséget, és sokkal inkább összefogásra ösztönözni, mert az egész emberiségnek, a COVID-ot leszámítva, együttesen nem nagyon volt még mire készülnie, nem nagyon volt miért küzdenie, leszámítva sok, távolról nézve kicsinyes, lokális érdeket. Ha elfogadjuk, hogy valós esélye van annak, hogy nem vagyunk egyedül, akkor arra készülni kell, minden tekintetben, pont mint a filmekben.

Avi Loeb meggyőzött, hogy jót tenne az emberiségnek, ha kiderülne, hogy nem vagyunk egyedül. 

Az Oumaumau elment, sosem tudjuk meg, hogy mi volt, de a könyv itt maradt, ajánlom mindenkinek! Nem, nem kapok pénzt ezért. :)

https://www.libri.hu/konyv/avi_loeb.foldonkivuli.html

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Albert-L%C3%A1szl%C3%B3_Barab%C3%A1si